Az emberek nem tudják, hogy mások miért vállalnak olyan munkát, mint a tömegközlekedés. Sokan azért, mert nem kaptam más munkát, sokan azért mert hiába van főiskolai vagy egyetemi végzettsége nem veszik fel egy céghez sem, mert nincs kellő mennyiségű gyakorlata. Így az ember fia és lánya rákényszerül az egyszerű megoldásara. Több hónapra beül egy tanfolyamra, ahol minden nap megkell jelennie, ahol szinte minden nap vizsgáznia kell, ahol rendszeresen orvosi vizsgálatra kell járnia. De megy és csinálja, bízik benne, hogy utána jobb lesz. Bízik benne, hogy lesz egy tartós munkahelye, ahonnan havi fizetést kap és amiből tudja rendezni a számláit. Ugyebár a mai világban megélni nem könnyű, sőt pályakezdőként munkát találni sem könnyű. Így az ember fia és lánya egy napon azon kapja magát, hogy 22 - 23 évesen már egy monoton munkát végez. Először még tetszik neki, közvetlen, barátságos az emberekkel, megpróbál mindenkinek segíteni. De telnek múlnak az évek és azon kapja magát, hogy eljár felette az idő és  észreveszi, hogy megváltozott a világ, megváltoztak az emberek, a kedves utasok, akik segítettek ha baj volt. Sajnos saját lakást nem tud venni, mert örül, ha a napi megélhetését fedezi a diákhitel törlesztése miatt. Az ember belefásul a heti 5 - 6 napi folyamatos munkába, ami után rendszerint 1 nap pihenőnap jár. Ha úgy adja a rendszer, hogy 2 nap pihenőnap van, akkor azt el sem akarja hinni. Ha elmegy szabadságra örül, ha nem kell tömegközlekedési járművet látnia, szívesen bezárkózik a lakásba. Sajnos az elmúlt évek során megutálta a munkáját, megutálta a helyzetét, hogy nem tud változtatni. Reggelente felkel és elmegy munkába. Próbál segíteni, próbál mosolyogni, de már nem ugyan olyan, mint amikor elkezdte. Úgy érzi minden nap egyre másabb, úgy érzi az emberek gonoszak. Próbálja betartani a menetrendet, próbál segíteni és próbálja rendesen végzi a munkáját, de ha már kicsit csúnyább szemmel néz a kedves utasra, akkor szép jelzővel illetik meg az embert, ez mellett mennek a főnökéhez, hogy a XXX járat vezetője YY óra ZZ perckor nem illendően viselkedett vele. Ekkor jön a találkozás a főnökkel, aki meghallgat, de nem neked hanem az utasnak ad igazat. Ilyenkor van az, hogy  büntit kapsz. Ilyenkor még jobban elmegy a kedved az egésztől. Attól, hogy reggelente nem a munkába sietők szállítod, hanem a szórakozóhelyről haza fele menő részegeket, hajléktalanokat és egyéb nem szimpatikus egyéneket. Szólni nem mersz, hogy nem szállhat fel, mert a mai világban nem tudhatod, hogy kinél van bármilyen fegyver vagy egyéb eszköz, amivel ártani tudna neked. Nem mersz szólni, mert szeretnél haza menni a családodhoz, szeretnéd a nap végén átölelni a szeretteidet. Amikor délután dolgozik az ember, akár késő estig, akkor egy idő után kikopnak a munkából haza igyekvő rendes emberek és jönnek az újabb bulizok, drogosok és hajléktalanok. Te megint nem szólsz, csak némán tűrőd, ahogy garázdálkodnak a járművödön. Természetesen ezért is Téged vesznek elő, hogy miért nem csináltál valamit. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az hogy már félsz a munkád közben. Ezért lassan bezáródsz, amikor haza mész már nem akarsz a napodról beszélni, szeretnéd ha otthon a televízió előtt kikapcsolhatsz. Csak szeretnél pihenni, mert elfáradtál testileg és lelkileg egyaránt. Az évek múlásával, mikor rájössz, hogy 20 éve dolgozol ugyanabban a munkában, hogy kiégtél. Okolod magad, hogy így alakult az életed, hogy nem tudsz felmutatni semmit, okolod magad, amiért nem változtattál. Ezért egy nap jön a nagy feleszmélés és felmondasz, inkább elmész  a családdal külföldre és ott vállalsz egy takarítói munkát. Így már nem félsz nem aggódsz, hogy mit hibázol el. Az életed kezd nyugodt lenni, igaz bánod, mert megszoktad azt a 20 évet, amit eddig csináltál, megbánod, hogy nem találkozol a kollegáiddal, akikkel egy csapat voltatok. Csak a szép emlékekre gondolsz vissza és próbálsz pozitívan előre tekinteni.